Szülő/származtatott árlisták


Az árlistában való munka megtakarítása érdekében összekapcsolhatók az árlisták. Létrehozhatunk szülő ársávokat, melyeknek lesznek származtatott árlistái, amik a szülő árlista árait, foglaltságát és egyéb beállításait örökölhetik.

 


Árlisták létrehozása

Új árlista létrehozásakor látható, hogy lehetőség van a szülő-ársáv kiválasztására. Emellett közvetlenül található az Árkalkuláció, amely lehetővé teszik a szülő-ársávból származó örökölt árak automatikus növelését / csökkentését, a beállított százaléknak megfelelően.

 

Például létrehozhatunk egy vissza nem térintendő árlistát, mely az Alap árlistánk árait csökkenti 5 %-al.


Örökölt árak

Az örökölt árak és egyéb értékek (például korlátozások) szürke színben látszódnak az árlistákban.

Ha a szülő-árlista bármely értékét megváltoztatjuk, akkor a származtatott árlista azonos értéke is megváltozik. Például:

  • Amennyiben a szobatípust lezárja, úgy a származtatott árlistában is lezáródik a szoba.
  • A minimális tartózkodás hossza megváltoztatása a számaztatot tárlistában is átírja az értékeket.
  • Az árváltozás az ár újraszámítását eredményezi származtatott árlistában (+ a beállított kedvezmény / felár alkalmazásra kerül).
  • stb.

Csak egy kivétel van, amikor az értékek a származtatott árlistában nem állítódnak be automatikusan. Ez a következő bekezdésben kerül kifejtésre.


Az örökített árak és egyéb paraméterek átírása kézzel a származtatott árlistákban

A származtatott árlistákban átírhatók az öröklött árak (és egyéb értékek), és helyettesíthetők őket kézzel kitöltött számokkal.

Ez mit is jelent?

Ha nem a szülő árlistából automatikusan örökölt és kiszámított árat (vagy más korlátozásokat .) szeretnénk használni, akkor csak annyit kell tenni, hogy átírjuk az árat / értéket a származtatott árlistában.

Mi történik, ha megváltoztatja az árat vagy bármely más értéket?

Az öröklött, „szürke” értéket a manuálisan megadott értékre cseréljül, amely innen már nem lesz szürke színű. A kézzel átírt, fekete értékeket a  szülő árlista semmilyen változása nem érinti és írja át a továbbiakban.

Az átírás és mentés után a származtatott árlista az új értéket kezdi el használni. Például:

  • Szülő árlista ára 10000 HUF.
  • A származtatott árlista 20% kedvezménnyel számolja az árait – ugyanaz a szoba itt 8000HUF-ért érhető el (szürke színben látható).
  • Amennyiben megváltoztatjuk ezt a (8000 HUF értéket 9000 HUF-ra, (ez már fekete színben fog látszani ), úgy a továbbiakban ez a mező nem örökli az árat.
  • Ezután módosítjuk a szülő árlistában az árat 20000 HUF-ra. Ez nem fogja befolyásolni az átírt árat a származtatott árlistában, az továbbra is 9000 HUF marad (az automatikus kalkulációval 16000HUF lenne)
  • Ahhoz hogy ismét az automatikusan örököl árat visszakapjuk nem kell mást tenni, mint törölni az átírt árat, menteni az árlistát és az örökölt ár visszaáll.

Bár példánkban kizárólag árak szerepeltek, a logika a korlátozások és a szoba állapota esetén is megegyezik ezzel.